Még együtt

Egyutt
Még együtt vagyunk, de nekem már eszembe jutott a válás!
Ha magára ismert, klikk ide!

Válni szeretnék!

Egyutt
Válni szeretnék! Ehhez kérek tanácsot, segítséget!
Ha magára ismert, klikk ide!

Válunk

Egyutt
Már válunk, de nagyon nehéz, bajban vagyok. Segítséget, tanácsot kérek!
Ha magára ismert, klikk ide!

Köszöntő

Kedves Látogató!

Ha Önnek eszébe ötlött, hogy párjától elválik, ha most még csak tájékozódni kíván, ha már éppen válás közben van, és nehézségei adódtak, akkor jó helyen jár, nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Célunk, hogy a még „menthető” családokat megmentsük, célunk, hogy a már „menthetetlen” családoknak segítsünk abban, hogy a válás traumáját a legkisebb lelki és anyagi sérüléssel „éljék túl”. Célunk, hogy segítsünk a válást követő időszakban, a kapcsolattartás kialakításában a gyermekek és szülők, szülő és szülő között.

Sok portálon találhat pszichológust, család- és párterapeutát, családjogi ügyvédet, szakképzett mediátort, kommunikációs tanácsadót. Nálunk mindezt egyszerre kapja meg. Ön, illetve párjával együtt Önök döntik el, hogy milyen utat választanak. A legfontosabb elkötelezettségünk, hogy amennyiben egy család megmenthető, ha még megvannak azok az érzelmi és értelmi alapok és dinamikák, amelyekre egy elromlott kapcsolati rendszert újra fel lehet építeni, akkor az a fő cél, hogy megmentsük. Azonban be kell látni, hogy bizonyos kapcsolatok végérvényesen elromlanak, nem egyik napról a másikra, csak szép lassan. Ahány pár, annyi út. Nincsenek általánosan elfogadható, mindenkire érvényes útmutatások. Aki azt gondolja, hogy ilyenek léteznek, az keresse boldogulását a bulvármagazinokban és kövesse azokat a „mintákat”. Ha Ön is elfogadja, hogy párja és saját élete csak az öné, párjáé, egyedi és megismételhetetlen, akkor várjuk, abban a reményben, hogy tényleg hasznukra tudunk válni.

Azoknak is ajánljuk oldalainkat, akik még csak most kezdenek bele egy komoly párkapcsolatba, házasság előtt állnak, érdeklődők, szeretnék egész életüket együtt leélni. Kidolgoztunk egy metódust arra, hogy támogassuk azokat, akik tényleg szeretnének hosszú éveket együtt tölteni. Erre a programra is lehet jelentkezni.

Oldalunk elindult, egyelőre fejlesztés alatt áll. Sietünk, hogy minél hamarabb, minden tájékoztatás felkerüljön. Türelmüket kérjük.
Tisztelettel
A Szerkesztők

Pszichológussal segített mediáció

Új szolgáltatást indítunk kísérleti jelleggel!
A válásokkal, kapcsolattartással, kamaszokkal, a családdal kapcsolatos mediációban lehet kérni pszichológusi közreműködést. Ez azt jelenti, hogy a mediációs üléseken pszichológus is részt vesz és szükség esetén a mediációt megszakítva pszichológiai tanácsadással segít.
Válásoknál legtöbbször a gyermekekkel szembeni szülői magatartás szokott problémákat okozni, ezekben a kérdésekben a felkészült szakember nagyon sokat tud segíteni.

Gondolatok a mozaikcsaládokról

Ez a cikk egy hosszabb értekezés - olvasmányossá tett - része, tehát a teljes - egyébként páratlanul gazdag - témából szemezgetve csak morzsákról szól.

I. Versengő apukák

Tipikusnak mondható felállás, hogy az elvált apuka és az új nevelőapuka versenybe kerül a gyermek "kegyeiért". A gyermek "kegyeit" természetesen nem véletlenül tettem idézőjelek közé, mert bizony a kegyek helyett inkább az apuka gyermeki megítélését kellett volna írnom. A gyermek szemében ki is lesz az igazi apuka? Ez a kérdés.

A kamaszmediáció tapasztalatai a kamaszkori problémák kezelésében

A mediáció egyik alapelve az, hogy a két-, vagy többszereplős tárgyalásokon a "gyengét" erősítse, felemelje, az "erőset" kordában tartsa. Magyarán kiegyensúlyozott tárgyalási pozíciókat hozzon létre. Ennek az elvnek a kamaszmediációban is érvényt kell szereznünk.

A bulvárpszichológiáról

Olvasom az újságokat. A pszichológia természetű cikkeket. Nem azért, mert újdonság erejével hatnának rám, hanem inkább azért, hogy lássam, hol is tartunk ma a pszichológiai újságírás körében. Igaz, hogy pár tényleg értékes cikk is megjelenik, azonban ezek inkább elsősorban a szakmának szólnak és nem a nagyközönségnek. Tehát léteznek ilyen szakmai zárványok, amelyeket az ember szívesen vesz, de sajnos a többség mégiscsak kiábrándítóan lapos.

Gondolatainkban a válás - érdekes tanulságok a látogatottsági statisztikából

Honlapunk látogatottsága egyre nő, februárban már meghaladta az 1200 főt havonta, így már volt értelme kiértékelnem a látogatottsági adatokat.
A statisztikából nagyon sok minden kiderül, de nézzük szép sorjában:

A február havi grafikonból következtetni lehet a gondolkodásunk pulzálására.
Ábra:



Útjelző kövek - Beindítjuk a párkapcsolati programot - Várjuk jelentkezésüket!

Már korábban is "tervbe volt véve", hogy elindítunk egy párfelkészítő tréninget, de mindig halogatódott, mindig volt valami, ami "későbbre tolta" a megvalósítást. Akadályként jelentkezett az is, hogy ugyan nagyon jól tudtuk, hogy miről is akarunk szólni, de még sok munka volt az anyaggal: rendezgetés, felépítés, interaktív helyzetgyakorlatok kidolgozása.
Aztán egy pár válási mediáció miatt keresett bennünket fel. A tárgyalások után nem halogattuk tovább a program indítását. A következő sorokból kiderül, hogy miért.

A gyermeki gondolkodás jellegzetességei

Tartalom:

  • A világ azért van, hogy én jól érezzem magam benne."
  • A felhő azt jelenti, hogy rossz az idő, az eső pedig azt, hogy csöpögnek
    a vizek.
  • A vihar oka a villámlás.
  • Éjszaka akkor van, amikor a nap alszik.
  • A Mikulás az, aki pénzt adott az apukámnak az ajándékomra.
  • A Hamupipőke mese a kisegérkéről szól.
  • A nagymama háza ott van, hogy megyek, és a zöld táblánál elfordulok,

A válás mint krízishelyzet. A válás lelki megélése

Tartalom:

  • A megterhelő változás
  • A lélektani feladatok

A család és a munka egymásra ható tényezői

Tartalom:

  • A munka hatása a családi életre
  • A család hatása a munkára
  • Szerepkonfliktus és többszörös szerepek

Legtöbbünk számára a munkahelyi és a családban betöltött szerepek a legfontosabbak; a munka és a család azok a területek, ahol időnk legnagyobb részét eltöltjük, ahol legfontosabb társas kapcsolatainkat alakítjuk ? legalábbis felnőtt kortól kezdve. Fontos tehát megvizsgálni, hogyan hat a két terület egymásra.

Elindult a honlapunk!

Kedves Látogatóink!

Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy elindítottuk válás megelőző és segítő honlapunkat. Jelenleg még fejlesztés alatt van, előre is elnézésüket kérjük a hibákért és hiányosságokért. Természetesen addig is elérhetőségeinket megkereshet bennünket.

A Szerkesztők

A mediációs eljárás költségei, árak

Normál mediáció:

Felmérő beszélgetés és tájékoztatás
1 óra.

Székhelyünkön:
Felenként 9.000,- Ft

Más helyszínen:
Felenként 9.000,- Ft + útiköltség

Az érintett felek egybehangzó mediációs felkérésének elfogadását követően:

Mediációs tárgyalás, 2 óra
Székhelyünkön:

Kettős vezetéssel: Felenként 15.000,- Ft

Más helyszínen:

Kettős vezetéssel: Felenként 15.000,- Ft + útiköltség

Sétáló mediáció árai azonosak. Ebben az esetben a tárgyaló felek nem találkoznak.
A megadott árak az általános forgalmi adót tartalmazzák.

Letöltések

Itt találhatja az oldalunkról letölthető dokumentumok listáját.

Ha jelentkezni kíván mediációra, kérem az alábbi dokumentumokat töltse le:
- Jelentkezés mediációra
A mediátor munkáját segíti, ha kitölti és elküldi az alább letölthető tesztet.
- Konfliktuskezelési teszt
Itt olvashatja a Mediáció folyamatáról és házirendünkről.
- A mediáció folyamata és házirendje